A ''beszéljük meg'' csapdája

2021. március 24.

Nem tudom hányadik párral találkozom, akik a "beszéljük meg" jegyében marják egymást hosszú ideje. Az egyikük folyton meg akar beszélni valamit, ami fontos neki. A másik meg valahogy nem partner ebben. Eltereli a szót, kitér a beszélgetések elől. Vagy elvonul, esetleg már haza se megy. Sok párkapcsolatot láttam már, sok házasságot, ami ebbe ment tönkre, vagy ami majdnem tönkrement emiatt.

Az ilyen párok esetében az egyikük szóbeli kommunikációs képessége nagyon fejlett, könnyen, és sokat tud beszélni erőfeszítés nélkül, míg a másikuk hallgatagabb, aki kevesebb szóval éli az életét.

Ha konfliktusuk van, akkor a beszélősebb elkezdi erőltetni, hogy "beszéljük meg". A másik pedig igyekszik kitérni, mert tudja, hogy ebben a csatában ő már csak a rövidebbet húzhatja. Ilyenkor a beszélgetés erőltetése soha nem oldja meg a problémát. Más kereteket kell teremteni a kommunikációhoz, másként kell alakítani ezeket a beszélgetéseket.

Nem vitatom a "beszéljük meg" jelentőségét és fontosságát. Minden felelős pszichológus mindig elmondja, hogy a kapcsolatokban a nehézségeket meg kell beszélni. De valahogy a párkapcsolatok szereplői nehezen értik meg, hogy ez nem azt jelenti, hogy aki könnyebben beszél, az "tolja le" a másik torkán a mondanivalóját. Hanem elsősorban azt jelenti, hogy egymásra nagyon odafigyelve ki kell alakítani az egyedi kereteket, amiben mindketten ki tudják fejezni az igényeiket, és hangot tudnak adni az érzéseiknek. "Megbeszélni" valamit csak ezután lehet. És  az egyedi  keretek kialakítása  általában mindkettőjüktől erőfeszítést igényel.

  • A cserfesebb személytől azt, hogy megtanuljon többet csendben lenni, jobban odafigyelni a kommunikáció többi csatornájára. A mozdulatokra, a tekintetre, a szünetek hosszára. Próbáljon meg időt és teret engedni a másiknak.
  • A másiktól pedig a verbális kommunikációban való fejlődést követeli meg. Érzelmekről beszélni valakinek, akit erre talán soha senki nem tanított, rendkívül nehéz. Ha ez a teher elvárásként nehezedik rá, akkor ő ebbe beleroppan. Aki szereti őt, az támogatja, elfogadja, és megtanul kevesebb szóval beszélni hozzá.

Ne felejtsük el, kommunikálni nemcsak szavakkal lehet! Kommunikálunk a megjelenésünkkel, az illatunkkal, az arckifejezésünkkel, a mozdulatainkkal. Kommunikáció egy ölelés, a pontosság, a kínálás, vagy az is, ha előre engedünk valakit egy ajtóban. Kommunikáció a törődés és a törődés hiánya is. És igen, kommunikáció a hallgatás is. Sokféleképpen hallgathatjuk a másikat. Hallgathatjuk azzal az üzenettel, hogy "de béna vagy, hogy még válaszolni se tudsz". Hallgathatjuk megvetően, hogy érezze, ő most nem méltó még arra se, hogy egyáltalán szóljanak hozzá. De hallgathatjuk a másikat elvárások nélkül, szeretettel telve is. Ilyenkor a hallgatásban a türelem jelenik meg. Az érdeklődés, és a bátorítás. "Itt vagyok neked, megvárom, míg meg tudod fogalmazni, és ki tudod mondani azt, ami ennyire nehéz".

Ha a párnak az a fele, aki könnyebben beszél, olyan légkört teremt, ahol a beszélgetés kényszere elvárás, és a hallgatás támadásként jelenik meg, ott a hallgatagabb fél nem fog akarni beszélgetni. Csak aki a hallgatásban szeretetet kap, az fog tudni lassan-lassan elkezdeni beszélni. Adjunk türelmet egymásnak, és akinek a párja nem beszél könnyen, az figyelje jobban a kommunikáció többi csatornáját. Jó játék, érdemes kipróbálni!

És amikor hallgatjuk egymást, azt ne ítélkezéssel, hanem szeretettel telve tegyük!

« Vissza