A kiabálásról és a hozzá kapcsolódó érzésekről

2021. január 25.

Ügyfeleimmel beszélgetve gyakran esik szó a kiabálásról. Van, aki büszke, hogy ha felemeli a hangját, bármit el tud intézni. Van, akinek fáj, hogy vele kiabálnak. Szülőktől sokszor azt hallom, furdalja őket a lelkiismeret, miután kiabálva fegyelmezik a gyermeküket, vagy egymással kiabálnak.

Sokféle formában találkozom a kiabálás jelenségével, és legtöbbször azt látom, hogy a kiabálás egyfajta végső eszköz, amire akkor kerül sor, mikor már minden más próbálkozás kudarcot vallott. A kiabálás az ESZKÖZTELENSÉG megjelenése:  „nincs más eszközöm, hogy odafigyeljenek arra, amit mondok.” Ez jelenik meg benne.

A kiabáló fél át akar adni valamilyen üzenetet vagy  információt, ami az ő számára nagyon fontos. De már sokadszorra próbálja, és kilátástalannak ítéli, hogy a másik meghallgassa őt. Nem tudja érvényre juttatni a mondandóját, marad a kiabálás. Fontos észrevenni, hogy a kiabálásban mindig a kilátástalanság mutatkozik meg, , és nem a siker. Még akkor se, ha pillanatnyilag éppen úgy tűnik is, hogy eredményt ér el az, aki kiabál. Aki elszenvedi a kiabálást, az mindig megsebződik, benne mindig negatív érzések maradnak hátra. Aki kiabál, az pedig rossz képet fest magáról.

Pedig MINDEN konfliktus kezelhető kiabálás nélkül

Ha minden konfliktus kezelhető kiabálás nélkül, akkor miért kiabálnak mégis olyan sokan a legkülönfélébb  helyzetekben? Mert hiányos a kommunikációs műveltségük? Nemcsak ezért. A kiabálás levezeti az indulatokat. Bár a feszültség levezetésének számos más módja is lenne, de kiabálni nem túl fárasztó és azonnali hatást eredményez. A kiabálás ezen felül erőfölényt kommunikál. Megriasztja a másik felet. És ugye ha szép szóval nem érünk el valamit, jobbat  meg nem tudunk a kiabálásnál, akkor marad a hangos szó.

De figyeljük meg, hogy aki kiabálni szokott, az se teszi ezt mindenkivel. Megválogatja az áldozatait. Ott kiabál, ahol úgy érzi, hogy ő ezt megteheti. Vagy, mert hite szerint neki akkor és ott igaza van, vagy, mert úgy gondolja, hogy erőfölénye feljogosítja erre, vagy elkeseredettsége okán külső támogatást remél.

• Általában nem kiabál senki a főnökével, amíg meg akarja őrizni az állását. Akkor kiabál az ember a főnökével, amikor „már mindegy”. Amikor már vállalható akár az állás elvesztésének kockázata is.
• Egy bolti eladóval vagy egy ügyfélszolgálattal könnyebb kiabálni, nekik nincs választásuk, tűrniük kell… Egyértelmű erőfölény… És nagy az esély, hogy többet nem találkozunk, mit számít hát...
• Nem kiabál senki azzal, akit épp "fel akar szedni". Annak a szebbik hangját használja. Azzal kiabál, akire ráunt.
• És sorolhatnám még a példákat… Látható, hogy bizony gondos mérlegelés előzi meg,kivel szabad kiabálni,kit szabad ilyen módon bántani,és kit nem.

Ha belegondolunk, hamar kiderül, hogy a kiabálás mindig árt annak a kapcsolatnak, aminek a keretén belül előfordul. Azt kommunikálja, hogy „már nem számít”, itt már mindegy, itt már ezt is szabad… A  kiabálásban nemcsak a másik fél bántásának vagy az indulatok levezetésének szándéka jelenik meg, hanem az is, hogy magát a kapcsolatot a kiabáló fél az adott pillanatban nem látja megőrzésre érdemes értéknek. Ha annak látná, vigyázna rá.

A kiabálás krízishelyzetben következik be. Beszűkül a kiabáló figyelme, csak az ügyre, csak a saját átadni kívánt üzenetére tud már fókuszálni. Nincsen tekintettel se a másik félre, se arra a kapcsolatra, amit épp pusztít a kiabálásával. Nagyon akar valamit,és nagyon tehetetlennek érzi magát. Innen az indulat.

De a kiabálással okozott sebek nem múlnak el nyom nélkül. Összegyűlnek és megrontják a kapcsolatot akkor is, amikor egy-egy alkalommal átmenetileg esetleg megoldást hoznak. A kiabálás igen ártalmas viselkedési forma, és nehéz felhagyni vele, ha valaki otthonról ezt a mintát hozta. Könnyű lenne, ha tudna helyette jobbat. De nem tud. Pedig már a saját bőrén is megtapasztalta, hogy aki kiabál, az szenvedést okoz a környezetében élőknek. Áttételesen aztán lassan megkeseríti a saját életét is, mert mindenkori környezetében a könnyed vidámság légkörét lassanként mindig szorongás és és félelem váltja fel. Csak nem tud jobbat.

Ne szégyelljünk foglalkozni a kommunikációnk fejlesztésével! Vannak megtanulható módszerek, minden konfliktus megoldható kiabálás nélkül! A békés kommunikáció tanulható, fejleszthető. Megéri, mert minden emberi kapcsolatunkra hatással van munkahelyen, családban és a társas érintkezésben is.

Kérj visszajelzést!

Mivel a kiabálás hangerejének határa kultúránként más és más, sőt egyes családok között is eltér annak megítélése, mit tart valaki tűlzottan hangos megnyilatkozásnak, érdemes időnként visszajelzést kérni a másik féltől, előfordul-e, hogy túl hangosnak vagy túl agresszívnek él meg velünk egy-egy kommunikciós helyzetet? Ha igen, akkor fogadjuk el ezt a választ akkor is, ha nem értünk vele egyet. Hogy ő mit érez, azt ő tudja. És hogy mire törekedjünk ilyen helyzetben?

• próbáljuk figyelni, hogy a hangerő mikortól válik bántóvá a másik fél számára
• fogadjuk ezt el, nézzünk szembe vele, törekedjünk a változtatásra
• tudatosan bővítsük a kommunikációs eszköztárunkat
• figyeljük ,milyen hatást váltunk ki, és törekedjünk a pozitív hatás elérésére
• tudatosan keressünk más feszültség levezető tevékenységeket
• próbáljuk megfigyelni, milyen érzés váltja ki bennünk a kiabáláshoz vezető indulatot
• megpróbálhatjuk higgadtan kifejezni ezeket az érzéseket
• a magunk érzéseiről beszéljünk, ne a másik fél hibáiról
• próbáljunk konkrét kéréseket megfogalmazni általános elvárások helyett
• értékeljük a kapcsolatainkat, tudatosan óvjuk az értékeseket
• tanuljunk meg időt kérni egy helyzet átgondolására, vagy időt adni a másik félnek
• amíg a fentiek nem mennek, átmenetileg a szituációból való kilépés is segíthet

A kiabálás is lehet érték

Persze a kiabálásnak is van értelme és létjogosultsága az életben. Ha valaki távol van tőlünk, eljuttatja az üzenetünket. Egy falusi háznál a kapuból a kert végébe csak kiabálva ér el a szó. Vagy ha valaki veszélyben van, a kiabálás felhívhatja a figyelmét erre és megmentheti. Nagy zajban szintén hasznos.

Hagyjuk meg a kiabálást ezekre a helyzetekre! Akivel hétköznapi helyzetben közelről kiabálnak, az mind azt szeretné, hogy ne tegyék ezt vele. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk a kapcsolatainkra! Minden kiabálás azt hordoz egy járulékos üzenetet: „Ez a kapcsolat nem ér annyit, hogy vigyázni akarjak rá.”  Érdemes meggondolni, ki mikor engedi meg magának a hangja felemelését. Mérlegeljetek!

Hogyan reagálhatunk a kiabálásra?

Mindenképp érdemes megpróbálni visszajelzést adni annak, aki hangerejével visszaélve nehéz perceket okoz a vele élőknek vagy vele dolgozóknak. Egyáltalán nem biztos, hogy tudatában van viselkedése káros mivoltának. Lehetséges, hogy csak önkéntelenül követ valamilyen rossz beidegződést vagy családi mintát. Négyszemközt adjunk visszajelzést, amit mondunk, az csak neki szóljon. Beszélhetünk a saját érzéseinkről, milyen fontos számunkra a vele való kapcsolat, és milyen rossz érzés, amikor felemeli a hangját. Kérjük meg, hogy figyeljen oda és keressen más módot az indulatai levezetésére.

Ha nem vagyunk olyan helyzetben, hogy visszajelzést merjünk vagy tudjunk adni, akkor pedig tekintsük át a lenti táblázatot, milyen eszközöket választhatunk még, amikor kiabálásig fajul egy konfliktus. Minek lesz az adott helyzetben biztosan negatív hatása a helyzetre? Mi az, ami legalább nem ront a szituáción, és mik azok a lehetőségek, amivel javíthatjuk a békés rendezés esélyét, elindulva a megoldás felé!